A napkutya

Démonok bárhol rejtőzhetnek - legalábbis Stephen King magánbirodalmában, amely azonban nagyon is gyakran emlékeztet bármelyikőnk világára. Mert ugyan ki mondhatná el magáról, hogy az ő tudata mélyén nem lapulnak szörnyetegek, vagy legalábbis nem találkozott még velük... mondjuk, éjfél után néhány perccel?
A könyvtári nyomozó című kisregényben a démon, amely jelen esetben egy roppant eredetien megrajzolt vámpírnő, egy kisvárosi könyvtárat választott legújabb megtestesülése színhelyéül, áldozatául pedig Sam Peebles ingatlanügynököt. Sam a téboly mélyére merülve ismeri fel végül, hogy önmagát, saját múltját, a lelkében lakozó rettegést kell legyőznie ahhoz, hogy szembeszállhasson a sötét erőkkel, s méltóvá váljon a szerelemre.
A kötet másik írásában - s mint Stephen Kingnél megannyiszor - egy gyerek, a tizenötéves Kevin harcol a szörnyeteggel, a Napkutyával, mely a születésnapjára kapott Polaroid fényképezőgépből akar kitörni. S ehhez a harchoz megint csak a szeretet adja az erőt - ezúttal az apa és fiú közti szeretet; Kevinnek meg kell ismernie az apja múltját, egykori vétkeit ahhoz, hogy a gyermeki naivitás világából kilépve elpusztíthassa a Napkutyát... ha egyáltalán el lehet pusztítani...
King két kisregénye - a Titkos ablak, titkos kert című kötet folytatásaként - kellemes borzongást ígér éjfél után három és négy perccel.